Oldal kiválasztása

Kecskeméti Rita: Ave Maria CD

Kategória:
A lemezről:
A lemezről 15 Ave Maria hangzik fel, 14 zeneszerző alkotása a kora barokk kortól napjainkig, valamennyi más hangzásvilágú dal. Erénye a válogatásnak, hogy a népszerű művek mellett több a ritkán hallott dal, egyről közülük most készült először hangfelvétel. Az alkotások mélyen átélt, míves előadása méltó e nemes témához, a Szűzanya kultuszához. Emeljék Önt is természetfölötti szférába ezek az énekek, hiszen akinek tiszta daltól csordul ki szíve, annak a lelkét könnyen birtokba veszi a Mindenható.  

2.680 Ft

Leírás

Kecskeméti Rita
Énekesi pályájának kezdete óta énekel egyházzenei műveket, klasszikus dalokat, melyhez később társult az opera és az operett. Első fellépése 1979-ben volt a bajai Szent Antal templomban. Az 1980-as évek elején több operastúdió tagja volt. Főbb szerepei: W.A.Mozart: Varázsfuvola, Papagéna; Cosi fan tutte, Dorabella. A Nemzeti Filmharmónia hivatásos opera-, dal és hangversenyénekes előadóművésze, 1985 óta. A pesti ferences templom egyházzenei hangversenyein rendszeresen énekel szoprán szólistaként, számos egyházi rendezvény mellett. 2012-ben vendégszerepelt a németországi Erfurtban. A Budapest XXII.kerületi „Sursum Corda” rendezvénysorozaton 2013-ban és 2014-ben lépett fel. Budapest Főváros, Újbuda Önkormányzata Szenior Ki Mit Tud Fesztiválján műdal és opera kategóriában is elnyerte az I. Díjat.

A cd-n közreműködnek:
Estefán Tünde – Alt
Hegedűs Katalin – zongora, orgona
Varga Rita – hegedű

A CD tartalma:
Charles Gounod 02:53
Endrődi Sándor Ave Maria! – vers 03:15
Charles Camille Saint-Saëns – duett 02:49

Giulio Caccini  04:15
Pietro Mascagni  03:26
Percy Kahn  03:37
Békés Gellért Hófehér asszony – vers  01:34
Franz Schubert  06:20
Charles Camille Saint-Saëns  02:58
Gaetano Donizetti – duett  03:55
Luigi Cherubint  04:20
Csanádi Béla: Az angyali üdvözlet – vers  03:07
Robert Stolz  03:24
Wolf Péter  03:16
Nagy Imre Erik – duett  03:22
Somogyváry Gyula: Vándorének – vers  02:40
Antonin Dvořák  03:44
Giuseppe Verdi (Otello: Desdemona imája)  04:19
Luigi Luzzi  04:02
Teljes játékidő: 68:47

További információk

Tömeg 0.062 kg
Kötésmód

digi pack (nem műanyag, hanem elegáns kartonból gyártott)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.